Sunday, January 31, 2021
Saturday, January 30, 2021
Friday, January 29, 2021
Thursday, January 28, 2021
Takács Zsuzsa - Gombadal
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Takács Zsuzsa - Gombadal A gombák - mint mondják -, a nappalt átszorongják, De éjjel, ha hold süt, ábrándozik a lelkük. Bocskorban, kalapban egyformán jó hideg van. A júdásfül a bodzán ül, a pitykegomba elzöldül, A csengettyűgomba bongva csengettyűzik nagy halomba, Fülőke és galóca... Az erdőt járom, mióta tinórut és csiperkét megfőznék, megehetnék, De ma nincsen szerencsém, csak tíz akácpreszkém. Negyed kiló champignont veszek hát a piacon. Szent igaz, hogy méregdrága, nem fektetnek mégsem ágyba. Temetőbe nem visznek ki, szemem tőlük nem mered ki, Nem harsan trombitagomba, csiperke nem nő síromra.
Nemes Nagy Ágnes - Szomj
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Nemes Nagy Ágnes - A szomj Hogy mondjam el? A szó nem leli számat: kimondhatatlan szomj gyötör utánad. – Ha húsevő növény lehetne testem, belémszívódnál, illatomba esten. Enyém lehetne langyos, barna bőröd, kényes kezed, amivel magad őrzöd, s mely minden omló végső pillanatban elmondja: mégis, önmagam maradtam. Enyém karod, karom fölé hajolva, enyém hajad villó, fekete tolla, mely mint a szárny suhan, suhan velem, hintázó tájon, fénylőn, végtelen. Magamba innám olvadó husod, mely sűrű, s édes, mint a trópusok, és illatod borzongató varázsát, mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák. És mind magamba lenge lelkedet (fejed fölött, mint lampion lebeg), magamba mind, mohón, elégitetlen, ha húsevő virág lehetne testem. – De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem. Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
Bede Anna - Dzsingisz-Kán kincse
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Bede Anna - Dzsingisz kán kincse Olhon-nál legmélyebb a Bajkál, ott, hol egy régvolt éjszakán - hírlik - a mélybe zudította hírhedt kincsét Dzsingisz, a kán. Csacsognak locsogó habocskák, csalogat csodákkal a mély. Virradok őrült elszánásra, visszaborzaszt a meredély. Kékebb a kéknél itt a hullám. Kéne egy kis bátorság végre: hatalmas kán-nő is lehetnék, ha le mernék szállni a mélybe.
Tóth Árpád - Jól van ez így (vers)
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Tóth Árpád - Jól van ez így Hogy miért vagyok többször szomorú, Mint víg, ó, kedves, kár úgy számbavenni, Jól van ez így. Lásd, kell szomorú embernek is lenni. Kell lenni szívnek, amelyben kihajt S dússá érik az élet szenvedése, Vak, ferde mag, Mely mégis, mégis, istenek vetése. S lásd, van az úgy, hogy ez a bús vetés Legsúlyosabb kalászát akkor kapja, - Furcsa titok - Ha jó időknek fénylőn süti napja. Sokszor meg mintha mély, nyugodt öröm Acélos fénye éppen őbelőle Csillogna ki, Ha ráhullt a könnyek meleg esője. "Bánat" - mondod, - de bánat és derű Között a határ oly egyszerű-e? Hátha a bú Íze kapat a legbölcsebb derűre? Hátha a végső Aratás után, Mikor sarló alá hull lassú szára, Belőle kél Szent kenyér az istenek asztalára?
Devecseri Gábor - Az élők minden percben megszületnek (vers)
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Devecseri Gábor - Az élők minden percben megszületnek Az élők minden percben megszületnek; az élet, amíg csak tart, csupa kezdet. Sokat kezdjünk még együtt, édesem. De most újjá sokszorosan születtél, hogy emlék-tárva elmondtad nekem: ezer halálból miként menekedtél. Születtél kamrából, sötét szobából, rejtegető idegen ágy zugából, felnőtté, széppé, s tudom, hogy nekem. Birtokló szó ez, s nem szégyenkezem mégsem. Folyó ha földet birtokol, ezüst vizét kínálja birtokul. Vagy két forrást ha látsz, mely szűntelen egymásból táplálkozik, gyarapul, vagy két csillagot, mely egymásba hull, s így mindakettő birtokos leszen, s egyik se vész el – ez a szerelem.
Bódás János - Ki van jelölve a helyed (vers)
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Bódás János - Valahol ki van jelölve helyed... Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed, vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak mások vállai, hogy terhüket te segíts hordani. Az irgalmat kínok fakasztják s Mélység felett van csak magasság. Ha más gyötrődik, vérzik, szenved – azért van, hogy te megmutathasd, hogy mennyi szeretet van benned. Megmutattad már néha legalább, enyhült s szépült-e tőled a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt ott is, hol eddig minden tiszta volt? Mi vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Valahol rég... siess... keresd, Ki van jelölve a helyed. S csak ott leszel az, aminek Isten rendelt. Másként rideg, céltalan lesz az életed, Mag leszel, mely kőre esett. Elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, amely kárba veszett, S mit sohasem kap meg a beteg. Rúd leszel, de zászlótalan, kalász leszel, de magtalan. Cserép, miben nincsen virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ.
Wednesday, January 27, 2021
Somlyó György - Ki hogyan szeret / vers
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Somlyó György - Ki hogyan szeret Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik. Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret. Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret. Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik. Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel. Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel. De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet. Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett. Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret. Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja. Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben. Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek. Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba. Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot. Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot. Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.
Yahya Kemal Beyatli - Gondolat / Düsünce (vers)
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Yahya Kemal Beyatli - Gondolat Csak gond a jóbarátság – ám a magány is nyomaszt. A végső évtized jön; hogyan, mivel töltsem azt? Az embereket értem, átlátszók mindannyian... Ó, jaj, csak volna még egy utolsó arany nyilam, Már ki nem lőném – bármily édes ábrándkép után. Szememre végső álom, jöjj el, borulj végre rám! Az élet vad kalandja végképp megtárult nekem. Ha lelkünk örök lenne, vágynám tán, hogy az legyen? Ha kihűlt minden ábránd, létünknek mi íze van? E tudás csak a hasznom; mert az ősz haszontalan... „Az él, ki maga érez.” – mondják, s talál tán e szó; „Ki maga érez, szenved.” – mondom én, és így való. Nem az, hogy meg kell halnunk – életünkben más a baj: Az életbe az ember, még amíg tart, belehal.
Orbán János Dénes - Tragédiák és cipők
- Vers szövege: Mutat / Rejt
A kéken csillogó mezőben A földbe gyökerezve áll a kéken csillogó mezőben vad szélnek válaszol a táj a drótókon szürke bogarak égő madártollak a fűben néma vizek a föld alatt a poros virágokat aratja az idő örök víjjogása. Szárnyát nyújtja az ég felé a gyökerektől elszakad lába lábnyoma véres seb a földön a levegőben ösvényt hasít előreküldött víjjogása. A sebre drótháló borul vizek törnek az ég felé fű alá bújnak a madarak bogárzománc a drótokon vad tájnak válaszol a szél arcok várnak a föld alatt. --*-- Verecke híres útján, át Kocsárdon Verecke híres útján zöld Trabanttal, alig ötvennel kavarom a port. Rivall a rádióból az újmagyar dal, az ólmos benzin füstje áthatolt a zárt ablakon. Hát így, akaratlan, fakadt a könny a Kárpátok alatt, holott mindenről mindég elmaradtam, mi megható, s lelkemnek szárnyat ad. Ki mindenről s mindég elmaradtam, a múltból élek, mit nem éltem át. Verecke útján almazöld Trabantban keresek mestert, tanítványt, hazát. S míg poroszkálok, ötvennel, kortudatlan, tudom : ha nem lelek, még épp elég utam van. Kocsárdon át az út bizonytalan, esélyem van, hogy nagycsütörtököt mond a Trabant, s míg jő a szerelő, koszos motelben lehet rostokolnom. Napokig késhet nem várt érkezésem, s a fülledt hallban nem néz senki rám, s szorongás fog el, szörnyü félelem, ha kimerül rádiómban az elem. És most csak eddig. És Wagner maszkja nélkül. S csak röpködnek az ars poéticák. És én is én is én is én is én is! De mostan épp rükvercbe váltok át. --*-- Lavír Lavírozom a sakktáblán már csak egy lóval, egy futóval. Két fehér bástyám összeomlott, a fehér dáma régi óhaj. Fekete mező, majd fehér, kocka szó, kocka hallgatás. Nem tudom hogy jobb, derül ki majd. Beszélni Jézus, hallgatni Freud... --*-- Hajnali rózsák a Szahara fölött (írta: Tropauer Hümér) Mikor olyan az ég, mint a kifordított ember, remegő húsa bíbor s rózsaszín, de még szürke bélként vonaglik az éjszaka is: Érzem, magába húz a mindenségnek ez az őrjítő ágyéka. Szavak fröccsennek ki belőlem, megannyi hajnali rózsa. Megtölteni a végtelenség vázáját, kertté varázsolni a csöndet. --*-- Egy ballada redukciója A mosógép a lepedőt lágyan zúgva csak mossa, mossa. Ágnes nem meri kikapcsolni, áll mellette, nézi zokogva. --*-- Verstett: A desszert beszerzése (vers) (nem akartam megírni ezt a verset mert nem akarok tenni s a vers: tett és nem akarok lenni de ha már vagyok akarok kapni s hogy kaphassak: hát adok) őrzöm bár belső kincsem törpék üldözte sárkány meg kéne néha töltse illatos füst a zárkám és ezen versből kábé úgy egy-két hónap és lesz egy csomag cigaretta két hosszú-hosszú kávé ó minden versem aljas kiskereskedő júdás ki apránként eladja az én belső országom ez mégse-mintha túlzás ismét árul egy hektárt hogy ihassak egy vodkát vagy őszibarack-nektárt ez a vers csak egy pénztett kereskedelmi aktus híg levű hamar kész lett ám tűrhető a taktus ez a vers letett a babérrál tapsra nem vár á ezen versből kábé egy csomag cigaretta két hosszú-hosszú kávé és őszibarack-nektár Ajánlás: A Kor(unk)nak szántam ezt a versemet a bért küldjétek nem kell most a taps kis tételekben üzletel júdásom küldj Napszerkesztő harminc rézgarast. --*-- Az igék elosztása Az alany gyakran "én", de ott a másik. Szenved a meghal, vagy föltámadásig. És még egy másik, majd' ugyanaz. Csak ásít és műveltet. Az alany "én", ha sírok, és művelem a kertet, söprögetem az udvart, míg ők a negyedikkel, ki inkább visszahat, a hetet összehordják, én a havat... --*-- Tavaszi dal Kolozsvár fölött bár Tél ül, Tavasz és lány jő, már Szédül A jégcsap, És nézd csak: Ébred a kerted. Hát kiheverted! A Szamoson Napfény oson, Rian a jég. Szél nem üvöltöz, Fürödj meg, öltözz Zöldbe, ha még... --*-- Sz. R. kisasszony emlékkönyvébe Bár ott laknék a szamosnál, Szamos vizében te mosnál. És kék lenne - akár szemed - a víz, s szeretnél engemet. Bár ott laknánk a híd alatt, s én rákot fognék és halat. Párnát hínárból hordanék, ágyunk lenne a hordalék. --*-- Téli dal Kolozsvár. Tél, huzat. Beton tökély. Csőben a víz megáll. Fagyos lakásban üldögél a nép, fényre vár. Madártetem. Szemét. Sötét Szamos. Kutya s két porkoláb. Csönd van. Csupán a villamos csönget, megy is tovább. --*-- Énem és kora A fejem büszke és hatalmas (csak ne lenne oly vézna a testem), de hát alkalmazkodom én is, kis világomat megteremtem. Ahol én pap, én bűnöző, földhözragadt és szárnyaló elme, ahol én ember, vagyis Isten. Ez nem a mindenség szerelme. A magunké. A kört a vágyam nem lépi át, és nem hatol túli körökbe. S tudom azt is: lelkem’ le se szarja a kor. --*-- A tangó bűvöletében mit csak a tükrök látnak álruhát ölt a lélek rózsát vesz kölcsönpénzen milyen gyönyörű élet micsoda szép hazugság minő fölséges percek este kilencig koldus este kilenctől herceg rózsára cserélt birtok virág egy utcalánynak kimenőt ölt a lélek mit csak a tükrök látnak --*-- Lebeg az ékezet felett Míg ez a vers levetkezett, úgy remegtem, hittem halálom. Vergődött hűvös papírágyon, letépve mind az ékeket. Maradt csupán egy ékezet a szétszaggatott szóvirágon. Míg ez a vers levetkezett, úgy remegtem, hittem halálom. És csak lestem a lényeget, mint ereszkedik pókfonálon, fátylat sző – nász előtti álom –, lebeg az ékezet felett. Míg ez a vers levetkezett. --*-- Vágyvers a hermeneuta asszonyhoz Visz a vonat megyek utánad, talán ma még dekonstruállak. Csak erről szólhat ezentúl énekem, pardon: a textusom... Egy szép heremenuta asszony kell énnekem, tudom. A nagy hermenuta asszony, ki nem -mens csak re-, s dekontsruál. S az intertextus fénye ráragyog, midőn poémám kulminál. Ó trágár pozitivista rimák, lényetek ósdi élvezet, másért mond perverz hő imát a neo-szövegkörnyezet. S hermeneuta asszonyi struktúrája, az kell énnekem minden fonetogrammatikai, szemantikai szinten. S míg katafóráit markolásznám, anafóráit egyre nyalnám, s ó, az immanens lényeget, mely ott, a mélystruktúra alján. S ha volnék Gadamer, ő lenne Gadaméri, referenciám kéri, devalvált perdita, a neve: Derrida! Ó csakis, csakis erről szól költeményem, pardon: a textusom. Az elváráshorizonton áll, s én megdugom... --*-- Nulladik szonett miként is nyújtsam át szonettemet - tizennégy sort, száznegyven szótagot, ezen rövid meg hosszú lépteket -, hogy megtudd: önmagamnál több vagyok? Téli virágként nőjenek ki tán papíromból a mondatok, szavak, hogy téged, kit a lelkem úgy kíván, e virágokkal elborítsalak? Vagy inkább tetszik, minden sor, ha rács, s a vers kalitka, melyben átadom - hisz bármi fényes, úgyis csak harács, egy más világban áll a nagy vagyon - a lelkem, mely a rácson át ha jár, széthajlik az, de mindig visszaáll? --*-- Mariann Nem szeretett. Bolondja voltam. Szerettem volna látni holtan, hogy másé soha ne lehessen, hűvösen többé ne nevessen. Mint ki megveti az egészet, nem táncolt. Tükörbe se nézett. Nem értettem, és most sem értem: nem küldött el. Nem mondta, mért nem. Nem tudom, életének véget mért vetett. Megitta a mérget, s már halott volt, midőn kerestem. Nem üzent, nem írt levelet sem. --*-- Álmaimat már mind agyonverém Álmaimat már mind agyonverém, de hasztalan: mindég kerülnek újak. Előttük tán kukacként sárba bújjak?! Vagy túrjak ki a Föld túlsó felén?! Röpködő, ugató álmaim cipőkké varrom hát, s millió lábnyom őrzendi majd az énem. A tragédiákat összetépem. Álmaimat már mind agyonverém, de hasztalan: mindég kerülnek újak. Mért legyek Ádám éppen én? Az álomból szabott cipőkön ujjnyi dísz csak a fájdalom, csak annyi, amennyi kell a széphez. Lépegess bátran, fajzatom! --*-- Ha kivirágzik is a szabadság Ha kivirágzik is a szabadság szögesdrót sziszeg a belekben. Az új világot a fakó szemből egy másik világ nézi meredten. Dróthálót takar a haj. Zsugorodik az agy a melegben.
Tűz Tamás - Mint a hal
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Tűz Tamás - Mint a hal Két napja ezt fújom magamban kék szemem, barnuló hajam van roppanó derékkal hová is menjek el, Istenem, hová visz ez az ősz, ez a tél havával fussak-é tollal vagy kapával hóvirág nyílik a hegyekben mi lobog lázadó szememben lenn a tón fürge hal ficánkol kékülő szememben mi lángol, két napja ezt fújom magamban, kék szemem, barnuló hajam van. Fussak vagy hálómat kötözzem, mi lobog alattam, fölöttem, hóvirág zsendül a haraszton. mint a hal hálóba hanyatlom. Két napja ezt fújom magamban kék szemem, barnuló hajam van, hóvirág nyílik a friss gyepen, hová is fussak el, Istenem.
Kormos István - Ház Normandiában / vers
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Kormos István - Ház Normandiában A gauguinsárga parton áll Jeróme nem köszön vissza mert Jeróme szamár szemben kék bálna Jersey szigete ő fekete sziklakönyéken áll szél-ökrök szél-ekék próbálnak ártani falán szilánkra törnek a sirályok kiáltásai biciklis pék dombkötéltánca kenyér kenyér kenyér nap tenger kifröccsenő vére fehér fehér fehér rókanyüszítés-éjszaka szegről rézserpenyő lecsattan kaptányban vergődik szívem elsüllyed Ertot tejködhabban rét szalad a kőkapuig ott megtorpan bemenjen-e szobákban zöld mohahomály tengerfenék-csönddel tele mohahomályban valaki ablakhoz nyomva homloka kert fölött denevérszavak igen soha igen soha
Simonyi Imre - Ha jössz, szivem
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Simonyi Imre: Ha jössz, szívem Ha jössz, szívem, – a réten át gyere, aztán fordulj a nyárfasor fele, aztán (felém-lejtésű hajlamon) ereszkedj le a szelíd hajlaton. Nézd, nem a domb, a kétely meredek – Ám azon túl már földközel lebeg az ég – egünk – s a küzdelmes világ: vásznába törli izzadt homlokát. Hát arról jöjj – hol ábránd és való játékekével egybeszántható, s telekkönyvezettek a mániák… Ha jössz, szívem, a rozsvetésen át gyere. – Tudod, ahol a gyalogút talpunk alól az árokba gurult, és egyirányú ösztönöd alatt megnyílt a szerteágazó tudat benned. S alázuhantál. – Ámde én fennakadtam egy szilvaág hegyén, s azóta nyársán – immár nélküled – forgat az özvegyült önkívület madárijesztőként. – Lásd, az vagyok. – Gyűjtsd kosaradba a kendermagot (a hiányodban elpergett időt), és szórd elém egy éhes délelőtt: hadd szemelgessem – jó ízed – hívem. Ha még egyszer jössz, így gyere szívem. Meg úgy, hogy mard belém magad erős foggal – : rögeszmébe az eszelős – meg úgy, hogy fojtogass olyan puhán, mint egy nyárvégi lusta délután – s egy véraláfutásos alkonyon úgy jöjj, mint az utolsó alkalom – meg úgy, mint a suhogó sejtelem, de ön- és közveszélyes éjjelen. Ha jössz szívem, a réten át gyere, aztán fordulj a nyárfasor fele, ám onnét oldódj az időbe át: terjedj, mint a százados babonák … s én elhiszlek. – S zúdulj, mint vadvizek e mosdatlan világra. – Szelídebb sodrással pedig áradj énfelém, áradj, mint a jóillatú remény, mint a nyárfaerdő lehellete: ha jössz, szívem. De meztelen gyere.
Márai Sándor - Vándordalok
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Márai Sándor: A rossz vándor Vigyázd meg, hogyha száll a nap, kerted alatt sötétruhás alak halad kezében bot, fején kalap sötét, sötét árnyék ül szeme felett. Szőlőd gerezdje és becses gyümölcseid nyugodtan pihennek a kecses fák ágain e bekecses mord és sötét vándortól, erre nem les ez. Vigyázz, vigyázz: ő átoson a fák alatt s minthogyha járna vánkoson oly szemtelen és nesztelen és fölszalad lépcsőidön s szobádban benn terem. S ki vacsorázol csöndbe épp’, mily renyhe kép, nem szól neked, nem is köszönt, átnyúl válladon s mérget önt a poharadba s megitat veled ecetet s epét. A rossz vándor ő, ki sötét kertek alatt bujkál s megmérgezi a kutakat és egyre járja a bús utakat, sötét, sötét árnyék ül szeme alatt. ------------------------------ Márai Sándor A jó vándor / The cordial courier Nézd a szemét: mily friss, vidám és bátor, / Just look at his eyes: what a beany, gladsome and brave earthling, tiszta az ég derült kék mosolyától. / even the sky becomes clear by his brigantine, broad smiling. Ha porzik az út az aranyló naptól, / When the road is powdering due to golden sunlight, jő szembe ő, a tikkadt úton, akkor. / Usually that time you encounter him on the back yards. Mögötte nincs titok s előtte semmi kétség: / No secrets behind him, and no doubts where he arrives: ő hangosan beszél s a szava sose vétség. / He articulates clearly, and his words are never profane. Kenyérrel telt iszákját madzagtalanul hordja / His haversack is full of bread, without attached strings, s kotyogó kulacsát szomjas szád elé tolja. / he kindly puts his clucking canteen in front of your thirsty lips. Egy nagy szív ez a vándor, őszinte és derült lény, / This cavalier is a great warm heart, a sincere and serene kind. ájtatos jó szavak fodroznak lelke tükrén. / Gracious revelations are glistening on his pure bright mind. Ó, tökéletes ő, s ha elválsz tőle, érdes / Oh, he's simply perfect, and when you say goodbye, he with his palm munkától zord kezével kezet szorít az édes. / - which is coarse, thanks to harsh labour -, as farewell: squeezes your arm. S csak távozta után, ha már elmúltak órák, / And only after his departure, when already several hours pass, veszed észre, hogy emlékül vitte aranyórád. / You finally realize, he took with him - as a souvenir - your golden watch.
Márai Sándor - Ismeretlen kínai költő
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Márai Sándor - Ismeretlen kínai költő Reggel korán keltem, a kútba néztem Fejem kapatos, múlt éjjel boroztam A kút tükrén arcod úszott a fényben Szomorú volt. Maradj velem a rosszban! A fővárostól távol, bárdolatlan Magányban körmölöm árva dalom Nem tudhatom, mily jelző van divatban S miről zeng a Magas Irodalom? Vidékies lettem, suta balog Nem is értem hát, miért dalolok? Talán, - de ezt ne tudják az itészek! - Reménykedem, hogy versem Te megérted Az erdő alján már olvad a hólé Csörömpöl házam csorba ereszén Konyhám, kamrám elkerülte a jólét Nincs Pártfogóm, vizes rizst eszem én Papucsom lyukas, kis fiam is fázik S te nem vagy itt, redves, üres a ház itt A kancsal sors magánnyal büntetett meg Lúdbőrzöm. Miért? Azt hiszem, szeretlek Ha majd szeretlek, vásárlok neked Teknőc-fésűt, ezüst karperecet Fecskefészket hozok, ezüst papírba S a verseim, kék s zöld tussal leírva - Így élünk majd. De ez mind semmiség lesz Ha jő az éj, s fohászkodunk az éjhez Átkarollak, mint gyermeket a felnőtt Szájamba veszlek, mint gyermek az emlőt S így állongunk - két őrült, kéz a kézben! - Megizzadunk a borzas szenvedélyben Negyvenhat éves vagyok és sovány Már sok éve tengek így ostobán A falu végén élek és a lomha Csendben a tücskök szólnak csak dalomba Fejem fölött felhők és vadludak Húznak. Mutatják hozzád az utat. Hogy élek én? Várj, elmondom neked. A szél! a szél Szobámban sepreget. Ablakom nincs, repedt sárkánypapír Borítja csak, s a rozsdás kályha sír - Mi ez a fájdalom? Talán a tested, Ó, megenném én, mint a kannibálok. Mi ez a vers? Csak annyi, hogy az este Leszállt reám, s nem az ágyadba hálok Méltóságom leteszem, mint a büszke Mandarin a zöld-bojtos kalapot, Ha rásütik, hogy lopta a napot S a népet. Így bámészkodom a tűzbe. Künn hó esik. Ne legyek senki többé, Csak engedd, hogy megcsókoljam a térded. Egyetlen nagy költőnk sem élt örökké - Hadd éljek hát egy pillanatra érted! Te fintorogsz s táncolsz a nép előtt - Csönd van köröttem, téli délelőtt A zöldes ködben látlak, karcsú, ringó Jégtáblán állongó, sápadt flamingó Rózsaszín bőröd lúdbőrözik, szegény te Úgy élsz, mint halott gyermek a mesébe No, jer haza, elég volt. Lesz parázs is A vas-ibrikben, s kerül egy kanál rizs. A gyékényt megvetem, barna hajad Megigazítom a nyakad alatt - Zsugorin és kajánul nézlek. Én: Többet tudok! Te: több vagy! Tünemény! Akarsz hallgatni velem? Jere, hallgass. ("A szó a hallgatásban lesz hatalmas" - Idegen költő írta ezt, szegény, Egyedül élt a föld másik felén -) Hallgass velem. Úgy hallgass, mint a csókban Hallgat a száj, mint vágy a bujdosókban, Hallgass, mint magzat a mély anyaméhben Vagy mint a nő, ha némán mondja: "Még nem!" Most fölriadtam. Éj van, künn a rabló kocog az úton ösztövér lován - Ó, merre vagy? Vén kezem tétován Tapogatja, hol a kova s a tapló - Hol élsz, hol alszol, jaj, ki őrzi álmod? Érted-e ezt az őrült, vad világot? A tengeren, éjen, falvakon át Hívlak! Hallod? Aludj. Jó éjszakát.
Tuesday, January 26, 2021
Monday, January 25, 2021
Sunday, January 24, 2021
Saturday, January 23, 2021
Wednesday, January 20, 2021
Robert Louis Stevenson - A néma katona
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Robert Louis Stevenson - A néma katona A kertben láttam egy lyukat a frissen lenyírt fű alatt. És bedugtam a gazon át a földbe egy kis katonát. Csakhogy tavasszal hirtelen fű lepte be rejtekhelyem, zölden hullámzó rengeteg, még lépni is alig lehet. S ő ott fekszik magányosan, két ólomszeme nyitva van. A puska csövével a nap s a csillagok felé mutat. Ha megerősödik a fű, majd jön a kasza, s köszörű, megint jó rövid lesz a gyep, és megpillantom gödrömet. Megtalálom a föld alatt a néma gránátosomat. Lehetnek jó és rossz napok, megtalálom, biztos vagyok! Hisz mit élt át e kicsi lény a nagy fűerdő közepén! És mennyi mindent láthatott, amiről én csak álmodok? Éjjel csillagos végtelent, tavaszi zsonágást idelent. S minden csodát mit rejteget a burjánzó fűrengeteg... Hallotta miről diskurál a darázs és a kisbogár, s látta, a bábból lepke lett, mely épp fölötte repkedett. De minderről egy szót se szól, némán néz a csákó alól... Elhelyezem a polcomon, s az életén gondolkodom.
Tuesday, January 19, 2021
Szabó Magda - Sohasem
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Szabó Magda - Sohasem Én nem akartam sohasem. Nekem nem olvadt ereszem, ha március jött, s szerteszét tördelte a szomszéd jegét. Én nem akartam emberi sorssal, mint hinta, lengeni mélyből magasba s újra le; tengerbe vágytam szüntelen: fövénybe fúrni hátamat, hallgatni, mint a nagy halak, és nem bukni a fénybe fel, és nem követni éneket, ha lengenek a fátyolok, ha zengenek a távolok. Én nem akartam sohasem, s most olvadt testtel, részegen sodorsz sodroddal, szerelem. Látsz ismeretlen szívemig, forgatod fénylő csontjaim, pörgeted súlyos súlyomat, mosdatsz magadban, áradat, szemem kútjába fényeket dobsz, nyelvemre beszédeket. Én nem akartam, szerelem, szájadból inni sohasem, s most tikkadt szájjal keresem hűvös szád ízét, szerelem. Sószagú, zúgó felszínen lebegve – néha – a vízen lefele fordul a szemem, s a némaságom keresem, mely lenn maradt a víz alatt, őrzik szigorú kardhalak, s körötte hunyt szemű csigák s fehér korallok alszanak.
Monday, January 18, 2021
Sunday, January 17, 2021
Saturday, January 16, 2021
Friday, January 15, 2021
Thursday, January 14, 2021
Wednesday, January 13, 2021
Tuesday, January 12, 2021
Monday, January 11, 2021
Sunday, January 10, 2021
Thursday, January 7, 2021
Bújócska - Ladik Katalin versei
- Vers szövege: Mutat / Rejt
önéletrajz most megiszom a tejet most verést kapok tél van és táncolok megiszom táncolok szoptatok lábam közt az ég most már meghalok -*- Ing Nagy száj, bekaplak. -*- nadrágomra ha rátalálsz anyu ez a bácsi párnámmal játszik labdáját hasamra teszi csupa pipacs a világ lenyírja hajamat cseresznyét látok a cseresznyét vasárnapon megeszem -*- Játék hihinek sárga kötél végén sárga villamos villamos végén kezdődik egy körte ha megszűnik a körte egy csodálatos sapka kezdődik kettőnk között -*- NYULAM TÉGED NEM SZERETNI nyulam téged nem szeretni hogy is lehet pásztora vagyok kényes nyúlfüleknek gyere be gyere be -*- MINDKÉT ÉJJEL mindkét éjjel telt hólyagomban határozottan éreztem a lófejet -*- elindultak a kis piros bulldózerek jó lenne szeretkezni valakivel mondtam egy bulldózernek aki szilvafa volt jó lenne szeretkezni veled mondtam narancsaim elrepültek milyen üres az élet csak addig vigadok míg szoptatom röfögő kis piros bulldózereimet -*- A legkisebb királykisasszony Most éppen tojáson ül. -*- A parázna menyecske - Te asszony, láttál-e egy rókát? - Honnét láttam volna, amikor csak testem s lelkem van. Jaj, édes kicsi rókám, tedd azt még egyszer velem! -*- Repülő szarvasok Hosszú repülés után egy fehér házra találtak, ott egy leány, kinek vödrébe férfi még nem nézett bele. Így örvendezett a leány a szarvasokkal. -*- Ladik Ferenc Apám, gyereket szeretnék tőled! És jön a lány kolompos rénnel. Szép idő előtte, fergeteg mögötte! Itt lakik a tüzes sárkány? Gyereket akarok tőle. Olló ring a derekán. Borsó! Borsó! Vadlibák piros harisnyában kihajolnak az ablakon. Jaj, Ferenc, mit tettél, három fejsze a hátadban! Kidugja ruhaujját az ablaknyíláson. Tavasz! Sikít a galagonya. -*- A békakirályfi Amikor belébújt, eleinte fázott tőle és sokat ficánkolt. De aztán úgy megszokta, hogy ő maga mártogatta aranycérnára kötve sötét mélységeibe s pajzán dalokat dúdolt hozzá. -*- A férfiszülte leány Üldözi az apa a leányát. - Most már megfogom! A leány eldobja a fésűt, zuhatag támad belőle, tűzzuhogó. Akkor kitépi a heréit, a leány nyakára dobja, egyiket az egyik, a másikat a másik oldalra. Ha a leány szólni akar, megcsonkítják a nyelvét, hiába erőlködik, senki sem érti szavát. -*- MARSHALL Mintha zúgna a teste, Fiatal, hervadt növénykosár. Ahogy jön-megy naphosszat és parázslik, Hangjától dorombol az este, Reggelre kemény rügybe fakadnak a fák. Tőle jön-megy a fiatal növénykosár. Ahogy zúg a teste, Gyönyörű hangjától dorombolnak a fák Kemény rügybe fakad az este. Ahogy zúgnak a fák, Hajlong, kosarát rakja Kemény rügyeivel nekem. Dorombol, parázslik és elég velem. -*- Az a nyílás a ruhádon Az a nyílás a ruhádon felhőtlen, ragyogó kés a szőrszálak között. Két szilva a nedves lepedőn combod között. Hasítsd föl már a kék szárnyú ziháló madarakat! Táguljon ajtó, ablak. -*- G. kisasszony Most kéknyelű este van kemény, magányos. A homályos folyosó mélyén köteleken kifeszítve mosolyogva lóg, borotválkozik, ő a mosóporistennő, kefecsoda. Várj még, izzadtságszagú reggel! -*- görög nő kis hernyót dörzsöl ő sikít én lélegzem találkoztunk -*- Ladik Katalin: Három csipkenyak Izzadt koszorúba fonódott három barátnő. -*- Szent Teréz barna arca Ők ketten utaznak. Közelebb a puhára borotvált trónushoz melyen kiéhezett darazsak ülnek. Közelebb egy másfajta elragadtatáshoz a behavazott belső ajtón keresztül, hol a zúzmarás hernyó trónol. Az ő barna kegyelme oly hő vágyat áraszt ~ a padlóból tüzes kardvirágok törnek elő. Oh add meg nekik! Vétkezzenek velem. -*- UH NEKEM, ÉN FIOM ÉZES MEZÜÜL! Csitt! Hozom a létrát. Véres lepedőn szárad a testünk. Forró délután vírüd hioll vizeül markomba se férne oly habos a gyönyörtül míg mártogatom nyelvemet sebedben ézes mézüül szőrömet szőröddel egyembelű üllyétük. Tüüled válnum ézes ürümemtül? Inkább csontomtul döglegyektül cifra nyoszolyámtul én bűnös vágyam én halálom én junhumnok bel bua ki sumha nim hiül. -*- PIHÉS MANDULAFÁK Pihés mandulafán felpattannak a bársony szemgolyók, s csodálkozva, nedvesen keresik a fényt, a rést, mit ujjaimmal hasítottam nadrágodban. A harmatos, szuszogó avarban égszín patkány után kutatok, s az csintalan, mohón ujjamba mar. -*- ÜL BARNA TUSKÓN Félig nyitott szájjal, kezében tükör, mulatja magát. Másik kezében hernyó a meleg csipkék zuhatagában. Tudja már, mi kell az ideges verebeknek, a combja között ficánkoló verébfészeknek! -*- Négy trokedli Vaskerítés. Belül tilalomfa. Egyenként járulnak a szoborra. Langyos éjszaka, nedves harisnyanadrág. Van aki kint, aki bent. De végülis összejön. -*- kis piros vonat a szádból kis piros vonat a szádból jön felém fehér síneken én lesben állok hogy lenyeljem a vonatot is meg a síneket -*- Vers a szerelmes piócáról Van egy nagy sárga tányérom. A tányér közepén egy lyuk. A lyukon át az én szerelmes piócám jár be hozzám telihold idején. Mert van egy nagy sárga piócám. A pióca közepén egy lyuk. Oda jár be ezer darázs birsalmaág a nagy tányérok idején. És a fekete lyuk ahová a nagy sárga tányér jár éneklő piócával a közepén. A szerelmes pióca éneke: ezer darázs a torkomban birsalmaág a faromban égő kecske a bokorban -*- a lovacska halála a lovacska nem szereti a húsdarálót lovacskának enni kell de a mama nem tette még fel a didit a didi a resón melegszik a zöld kötény fázik a zöld kötény fázik mert egyedül van este együtt táncol a tűzön a lovacska meg a kötény -*- madár jaj ez a trombitás behúzza a madarat az ajtó mögé s ott a szőnyegen aranytojásokat ütöget -*- Mimóza gödröcske Ah, a csík! A sötét szakadék szétterpeszti a mimózakertet. Táguló, csillagtalan ég. -*- Ikarosz árnyéka Látja saját árnyékát ezüst legelők fölött átsuhanni, fekete, széttárt esőkabátja nő egyre az olajjal leöntött dombokon, és zihál szárnyai között a hideg cseresznye, fuldoklik, maga körül mindent éjszakába döntve, boldog, és az égbe zuhan. -*- Bújócska Forró vízzel vödör teli gyere elő Ladik Kati olló csattog hajad rövid nem a csontod csak a tövis látszik ki a hajad alól kinek nincsen koszorúja kemencében mogyorója feje alatt fényes tükre megleli őt szeretője száradt karú vőlegénye
Szabó T. Anna - Tenger, homok
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Szabó T. Anna: Tenger, homok Nincs alkony és nincs virradat. Az égre rákövült a nap. Izzó kékség a hold helyén. A vízre rákövült a fény. Körül a parton sziklaroncsok. Kőkoponyák és ritka csontok. A homlokuk vetette árnyék az izzó törmelékre ráég. A sótól kérges bőr kiszárad, a homok ellepi a lábat, térdig, derékig, állig ér. A fény vörös, a fény fehér. Utat talál a nap a csontban, a fej, mint könnyű héj, beroppan, homok tartja a puszta vázat, betölti omló koponyámat. Nincs alkony és nincs virradat. Homok tartja a puszta vázat. Az égre rákövült a nap. A sótól kérges bőr kiszárad. Izzó kékség a hold helyén. A fej, mint könnyû héj, beroppan. A vízre rákövült a fény. Utat talál a nap a csontban. Körül a parton sziklaroncsok. A fény vörös, a fény fehér. Kőkoponyák és ritka csontok. Térdig, derékig, állig ér. Betölti omló koponyámat. A homlokuk vetette árnyék. A homok ellepi a lábat. A forró törmelékre ráég.
Kurdi Imre - Így kezdődik (a szerelem...)
- Vers szövege: Mutat / Rejt
Kurdi Imre - Így kezdődik (a szerelem...) Így kezdődik: lassú tekintetében, mely egyre többször elkalandozik, ha horzsol is, csak pillanatra éppen, meglátsz belőle mégis valamit. A fénylésből, amely belülről jár át testet, ha izzik minden testüreg. Aztán elönti lassanként a száját, hogy áttetsző lesz, mint a tejüveg, és így csap végül rád is át a vágya. Pedig tudod, ilyenkor önmagára, saját ölére tapadna csupán. Vonz és taszít: veszélyes furcsa játék, és bőrödön a véred szinte átég, ahogy ágyéka átsüt a ruhán. Ahogy ágyéka átsüt a ruhádon, vágya is úgy üt át a testeden. Lüktetve várod, míg a végtelen visszadobja, hogy önmagára vágyjon. Belakja teste égő templomát, ahol a semmi párzik önmagával s ha élvez is, a semmisége rá vall, bár hús takarja, fogja rejtve, át. Eszköze vagy, de felgerjeszti éhed, mint tört üvegbe, úgy harapsz bele. Így lesz a hús a húsnak étele, egy más gyönyörben érve könnyű véget. Öled kibomlik, felhorgadva áll, minden napra elég egy kis halál.
Wednesday, January 6, 2021
Subscribe to:
Posts (Atom)
- Boldog Újesztendőt kíván minden kedves hangoskönyv és novella kedvelő látogató és hallgató részére a Párkereső Prózák blog!
- Anselm Grün - Szépség: az életöröm új spiritualitása
- Egy hajléktalan karácsonya
- Albert Camus - A lázadó ember
- Perlaky Lajos - A magány lélektana
- Gion Nándor - Virágos katona (hangoskönyv)
- Heltai Jenő - A másik
- John Powell - Egészen ember, egészen élő (hangoskönyv)
- Kalász Márton - Örökség
- Tömörkény István - Válogatott novellák (hangoskönyv / antológia)